Kollégám egy újabb kérdést/kérést vetett fel. Van egy formázott lapunk, amely korábban már szerepelt itt. Tulajdonképpen ez egy olyan dokumentum, amely az elején vevői adatokat tartalmaz, tehát 95%-ban ugyanazok közül kell válogatni. A kérdés az, hogy Write-ban megoldható-e az, hogy a cella tartalmazzon egy legördülő menüt, amelyből csak ki kell választani a megfelelő céget, a következő cellában pedig a kapcsolattartó személy nevét? Az ideális az lenne, ha a cég kiválasztása után a nevek már csak az adott céghez tartozó szűkített listából kerülnének ki. Ugyanakkor - mivel mindig vannak új emberek - meg kellene tartani a cella "szabadon írható" tulajdonságát is, tehát ha valaki csak 1x jön szóba, azt nem feltétlenül akarjuk felvenni a listába, elegendő, ha ez esetben kézzel kitöltjük a cellát, ahogyan most is. Az adott dokumentumról egy korábbi verziót csatolok, most hirtelen csak ezt találtam itthon, de a lényeg nem változott. Gondolom egy adatbázist kellene valahogyan létrehozni, cégnévvel és emberekkel, majd ezt valahogyan előhívni, de én sajnos ennél többet nem tudok erről.
Gondolom a feladat Calc-ban sokkal egyszerűbb lenne, ezért is fordultam egyből hozzátok.
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv: Tamás