[Megoldva] Tartalomjegyzék és stílus, sorszámozás összefügg.
Elküldve: 2011. június 19., vasárnap 19:18
Sikerült ugyan tartalomjegyzéket létrehoznom, de nem úgy ahogy én szerettem volna. Nem vagyok kezdő se Windows-ban, se szövegszerkesztésben, de eddig Word-öt használtam. Ott se sikerült úgy megcsinálnom a tartalomjegyzéket ahogy szerettem volna, és OpenOffice 3.3-ban megnyitva a Word-ben létrehozott dokumentumokat a tartalomjegyzék csak egy üres szürke sor, akkor is ha frissítem. Ezért újra kellett csinálnom. A problémát valószínűleg az okozza hogy stílusokból és sorszámozásból abszolút nulla vagyok. Ezért először azzal kezdeném, hogy mit nem értek ezekből.
Stílusokat még sose használtam. Éveken keresztül láttam hogy ott van a Word-ben, meg most is az OpenOffice-ban. Azt tudom hogy arra való hogy ne kelljen minden egyes paramétert mindig megadni (betűtípus, betűméret, ritkítás, sorköz, dőlt-e, félkövér-e, aláhúzott-e, behúzás nagysága, igazítás iránya, együtt van-e a következő bekezdéssel oldaltörés nélkül, meg még vagy egy millió dolog (betűszín, index, ...)). A stílusok ezeket tárolják, és ha kijelölök egy szöveget és kiválasztom a stílusát, akkor olyan mintha ezen paramétereket egyszerre állítanám be, nem kell egyesével. Gondolom azt is meg lehet adni hogy például az nincs definiálva hogy dőlt legyen-e, vagyis ha átállítom a kijelölt szöveg stílusát, akkor a kijelölt szöveg dőlt részei dőltek maradnak, a nem dőlt részei pedig nem dőltek maradnak. Amit sose sikerült még megcsinálnom, hogy kiválasztok egy stílust, és módosítom hogy mekkora legyen mondjuk a stílus betűmérete. Vagyis stílust módosítanom eddig még sose sikerült. Új stílust létrehoznom szintén nem sikerült még. Azt se tudom hogy magában a file-ban ez hogy van tárolva, vagyis hogy csak a stílus adatai vannak eltárolva (betűtípus, betűméret, ...) vagy a stílus neve van eltárolva. Itt most nem arra gondolok hogy minden stílus minden adata bennevan a file-ban, hanem hogy a file-ban van mondjuk 4 darab X stílusú bekezdés, akkor az adott bekezdéshez a stílus van eltárolva vagy csak a stílus tulajdonságai. A különbség az, hogy ha az X és Y stílus teljesen egyforma, akkor ha a stílus van eltárolva, akkor az egyformaság ellenére meg tudja különböztetni (például hogy jelölje ki az összes X stílusú szöveget, mert Z stílusúra akarom átállítani). Nyilván ezesetben ha egy stílust módosítok (például a betűméretét), akkor a szövegben az összes olyan stílusú szöveg is rögtön módosul. Azt tudom hogy ha a szövegben kijelölök egy részt és mondjuk dőltre állítom, akkor ehhez nem kell új stílust létrehozni, marad ugyanolyan stílusú, csaképpen módosított lesz. Hogy ha később átállítom a stílusát akkor a módosítás megmarad-e, azt nem tudom. Azt se tudom például hogy egy létező stílus nevét hogy tudom módosítani. Összefoglalóan: tudom hogy a stílusok nagyon hasznosak, csak én másfajta betűméretet meg egyebeket akarok használni, és sajnos saját stílust létrehozni se tudok, se egy már meglevőt módosítani.
Sorszámozásból szintén abszolút nulla vagyok. Ugyanis a fejezetcímek között vannak sorszámozatlan szövegek, mondjuk a fejezet tartalma. És nyilván a fejezetekben is lehet sorszámozott felsorolás. Tehát ha egy bekezdésről azt mondom hogy legyen fejezetcím, akkor meg kell adnom hogy a több megkezdett sorszámozásból az melyikhez tartozzon. Nyilván minden sorszámozáshoz van egy számláló, ezt kellene megadnom, hogy ha a fejezetben volt egy sorszámozott felsorolás, akkor ne azt folytassa, hanem az előző fejezetcím+1 legyen. Az is jó hogy ha az előző fejezetnek 10 alfejezete volt, akkor ha új fejezetet kezdek, akkor annak a kezdő alfejezete ne 11. alfejezet legyen, hanem kezdje elölről a sorszámozást. A tartalomjegyzéknél még elég hogy minden stílusnak külön számlálója van, de ha a fejezet tartalmában vannak sorszámozott felsorolások, akkor fontos hogy az azonos stílus ellenére ne az előzőt folytassa (mondjuk ne 11.-kel kezdődjön a felsorolás), hanem kezdje elölről a sorszámozást. Összefoglalva: lehet hogy van 2 közvetlenül egymás utáni sor, amik sorszámozva vannak. Van amikor elölről kell kezdeni a sorszámozást, és van amikor nem. És az is lehet hogy a 2 sorszámozott sor között van nem sorszámozott bekezdés is, esetleg más sorszámozás is, és ekkor van olyan is amikor folytatni kell a sorszámozást, és van amikor elölről kell kezdeni. Azt nem tudom, hogy ha azt mondom hogy valami legyen sorszámozva, hogy adom meg hogy melyik már megkezdett sorszámozást folytassa.
Tehát a tartalomjegyzék. Olyan tartalomjegyzéket szeretnék amikor én szabom meg az összes jellemzőt (betűtípus, betűméret, ...). Igenám, de:
- 1-6 szintű tartalomjegyzék legyen.
- Automatikusan sorszámozza, hogy ha bekezdést szúrok be, ne kelljen kézzel átírnom az utána jövő összes fejezetcímben a sorszámot. Mondjuk egy 10-20 oldalas tartalomjegyzéknél ez eléggé macerás, azt a 200-500 (al)fejezetcímet átírni, mondjuk 10-szer, mert 10-szer derül ki hogy az elejére kell beszúrni egy főfejezetet. Mondjuk egy 1000 oldalas A4-es könyvre gondolok.
- Az se ártana hogy a fejezet sorszámát (és esetleg a nevét is) hivatkozni tudnám, hogy ha beszúrok egy fejezetet és emiatt megnő a sorszáma, akkor ne kelljen az összes hivatkozását megkeresni és átírni. Hanem módosuljon automatikusan, például ha egy ilyen megjegyzés van valahol: (bővebben. 0.1A. fejezetben).
- Ha van egy sor a tartalomjegyzékben, az egyben a fejezet címe is, így nem csak a tartalomjegyzékben szerepel, hanem a fejezet legelején is, tehát 2 helyen van ugyanaz a szöveg. A tartalomjegyzékben legyen kisebb a betűméret mint a fejezet címében, a tartalomjegyzékben ne legyen félkövér, a fejezet címében igen, a fejezet címében legyen középre igazítva, a tartalomjegyzékben balra, a fejezet címében ne legyen behúzás, a tartalomjegyzékben viszont az alfejezet címe nyilván beljebb kezdődik mint a főfejezeté. A főfejezet címe előtt a tartalomjegyzékben legyen függőleges térköz, amikor a fejezet elején van felírva a címe akkor viszont ne. Ezt konkrétan Word-ben meg tudtam csinálni.
- Nyilván minden egyes szinthez külön stílus kell (rész, fejezet, alfejezet, stb). Csakhogy ezen stílusnak tehát másképp kell kinézni a tartalomjegyzékben mint amikor a fejezet elején van felírva a cím. Az se ártana hogy 1 szinthez több stílust is létrehozhatnék, melyek a tartalomjegyzékben azonosan néznek ki, de a könyv tartalmában máshogy.
Minden egyes stílushoz tartozik egy szám, mely megadja hogy szerepel-e a tartalomjegyzékben az olyan stílusú bekezdés, és ha szerepel, azt is megadja hogy mi a szintje (rész, főfejezet, alfejezet, stb). Talán ezt nevezik vázlatszintnek, a szövegtörzs az ami nem szerepel a tartalomjegyzékben, ez a fejezetek tartalma, amit a bekezdésekben írunk. Az 1. szint a legnagyobb egység, a 2. szint az 1. szinten belüli alegység, stb. Eddig Word-ben dolgoztam, ott is ott volt hogy Címsor 1 meg ilyesmik, de nem volt jó a betűtípus, betűméret, stb. Ezért nem ezt használtam, hanem ahogy például be lehet állítani a betűméretet, ugyanúgy be lehet állítani azt is hogy a tartalomjegyzékben szerepeljen-e a bekezdés. A menüben volt olyan hogy jelenjen meg ez az eszköztár is, tehát ugyanúgy működött mint a betűméret beállítása. Vagyis nem hoztam létre új stílust neki. Így nekem kellett mindig beállítanom a betűméretet, hogy középre legyen igazítva, stb. Azt sikerült megoldani hogy a tartalomjegyzékben ezek mások legyenek, de a félkövérség megmaradt.
Most OpenOffice 3.3-ban nem tudtam ilyen eszköztárat elővarázsolni, így a Tartalomjegyzék 1 és 2 stílusokhoz rendeltem hozzá az 1. és 2. szintet. Jobb lett volna új stílust létrehozni ha tudtam volna. Amikor ezen stílus tulajdonságait megadom, akkor a tartalomjegyzékbeli kinézetet adom meg. De ha van egy sor, azt csak úgy tudom a tartalomjegyzékbe tenni, ha a stílusát átállítom. Ekkor viszont vissza kell állítani a betűméretet, a félkövérséget, a középre igazítást, és hogy ne legyen behúzás, mert úgy nem fér ki egy sorba. Most egyébként a tartalomjegyzékben nem félkövér.
A sorszámozást végülis leszedtem és kézzel írtam be a sorszámokat, mert sose volt jó. Szükség van rá hogy a könyv kellős közepébe szúrjak be új fejezetet, és emiatt a hátrébblevőek sorszáma nőjön meg. Volt amikor a tartalomjegyzékben nem volt sorszám, csak a fejezet címében. Volt hogy a tartalomjegyzékben 2-szer is szerepelt a sorszám, a fejezet címében ekkor is csak 1-szer. Volt amikor a 2 sorszámozás azonos volt, és volt amikor nem, ekkor valami ilyesmi volt (a hátsó sorszám nem az általam kézzel beírt sorszám volt, és nem azért volt 2 sorszám mert a hátsó az alfejezet címe lett volna):
0. 1. cím0......oldalszám
1. 3. cím1......oldalszám
4. 5. cím2......oldalszám
Tehát elsősorban ezek elméleti hátterét nem ismerem, a működési elvét. Ha ebben tudna valaki segíteni hogy ezt tisztán lássam, talán a többit már magamtól is megoldanám, vagy néhány apróságra szűkülne ez a sok kérdést, amit már lesz aki kapásból meg tud válaszolni. Köszönöm a segítséget.