Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listából

Rajzoló
jbekessy
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2015. március 24., kedd 12:45

Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listából

Hozzászólás Szerző: jbekessy »

Sziasztok!

Tudnátok nekem segíteni abban, hogy mi miatt tűnhetett el egyik napról a másikra, frissítés nélkül az összes rendszeresen használt, általam szerkesztett ill. képből importált bitkép és színek, és hogy hogyan tudnám visszahozni őket? Találkozott már egyáltalán valaki ezzel a problémával? Én már régebben is találkoztam vele, csak akkor még nem volt ennyi új bitképem és így viszonylag gyorsan be tudtam importálni egyenként őket újból, most viszont nem szeretnék és nem is tudnék ezzel megint egy csomó időt eltölteni, mivel most legalább 50 bitképről és legalább ennyi színről beszélünk. Egy új rajz készítésénél szerettem volna egy adott területet egy régebben létrehozott bitképpel kitölteni, de meglepve tapasztaltam, hogy egy általam létrehozott bitkép sem szerepel a listában (csak az alap bitképek, amiket a program ad) + a színek közül is eltűnt az össze általam létrehozott és elnevezett színminta. Ezután frissítettem a LibreOffice-t, de úgy sem változott semmi, továbbra sem találom a régieket. Ha egy régi mentett rajzomon ráklikkelek egy olyan területre, ami az én általam létrehozott bitképpel van kitöltve, akkor kiírja a nevét az általam mentett néven a listában kapcsos zárójelben, tehát olyan, mintha meg lennének neki valahol ezek a bitképek, de a listában mégsem hozza fel később, amikor egy másik területet akarok ezzel a régi bitképpel kitölteni :( Légyszi segítsetek, mi miatt lehet ez és hogy hogyan tudnám a régi bitképeimet és színeimet visszakapni, please!

Előre is köszönöm!
LibreOffice 4.4.1.2, Windows7
Avatar
Zizi64
Globális moderátorok
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: 2008. november 12., szerda 21:22
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listá

Hozzászólás Szerző: Zizi64 »

Tisztázzuk először, hogy mit értesz jelen esetben "bitképek" alatt? JPG, PNG típusú fájlokat, amiket valami módon importáltál a dokumentumaidba, vagy a program alá (esetleg a "képtárba")? Milyen módon importáltad ezeket? Remélhetőleg nem használtál Microsoft formátumú képfájlokat... (bmp, wmf...)
Hol voltak tárolva ezek a fájlok, képek? A felhasználói profilodban vannak elvileg az ilyen dolgok eltárolva: az egyedi menük, a makrók, a galéria (képtár). Abban szétnéztél már?
Sok sikert!
Kovács Tibor (W10x64Pro/W7x64P: 7.5.8;
winPenPack/PortableApps: LO3.3.1-7.6.2, AOO4.1.14
Ha megoldódott a probléma, jelöld a témaindító hozzászólásod címének szerkesztésével. Írd elé: [Megoldva].
Avatar
Zizi64
Globális moderátorok
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: 2008. november 12., szerda 21:22
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listá

Hozzászólás Szerző: Zizi64 »

Ezután frissítettem a LibreOffice-t,
Melyik verzióról frissítetted a programcsomagot az aláírásodban látható 4.4.1.x verzióra?
Sok sikert!
Kovács Tibor (W10x64Pro/W7x64P: 7.5.8;
winPenPack/PortableApps: LO3.3.1-7.6.2, AOO4.1.14
Ha megoldódott a probléma, jelöld a témaindító hozzászólásod címének szerkesztésével. Írd elé: [Megoldva].
jbekessy
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2015. március 24., kedd 12:45

Re: Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listá

Hozzászólás Szerző: jbekessy »

Kedves Zizi64!

Köszönöm, hogy megpróbálsz segíteni! Bitkép alatt a felső ikonsorban lévő (festékes bödön, v. terület kitöltése ikon)választási lehetőségek közül a bitkép elnevezésű részt értem, ott ahol pl a színeket is ki lehet választani. Ha pl. egy négyzet objektum területét akartam egy adott mintával kitölteni, akkor jobb egérgombbal az objektumra klikkelve, a terület menüpontot kiválasztva előjött egy ablak, ahol a bitképek fülnél lehetett a meglévő bitképek közül választani (pl. tégla minta) v. ha csak 2 színből álló mintát szerettem volna, akkor azt ott meg is lehetett szerkeszteni (mintaszerkesztő rész bal oldalt), de ha egy adott kép mintájával szerettem volna kitölteni az objektumot, akkor importáltam a gépemre mentett képet, ami mindig jpg v. png formátumú volt. Ezek a kép fájlok mindig más helyen, mindig az adott projektemhez tartozó mappában voltak többnyire lementve, de az is előfordult, hogy a fényképezőgép memóriakártyájáról importáltam a képet. A felhasználói profilomat hol találom, amiről írtál, hogy ott lehetnek az ilyenek elmentve? Én csak egy egyszerű felhasználó vagyok, nem profi, emiatt nem értek az ilyen bonyolultabb beállításokhoz, bocsánat :-)! Ha jól emlékszem az előző verzió, amiről frissítettem a 4.3.6 volt. Segítséged előre is köszönöm!
LibreOffice 4.4.1.2, Windows7
Avatar
Zizi64
Globális moderátorok
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: 2008. november 12., szerda 21:22
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listá

Hozzászólás Szerző: Zizi64 »

Ha jól emlékszem az előző verzió, amiről frissítettem a 4.3.6
Ezt azért kérdeztem, mert volt már olyan új verzió, ami nem vette át a régebbinek a beállításait, ha túl régi verzióról frissítettünk egy nagyon újra. Ehelyett csinált egy alapbeállításokat tartalmazó új felhasználói profilt, és akkor lehetett manuálisan másolgatni, vagy újra létrehozni, beállítani a régi egyedi dolgokat. (beállítástól és adattípustól függ, hogy melyeket lehetett átmásolni a régi profilból, és melyiket kellett újra létrehozni. De te nem régi verzióról frissítettél, nem valószínű, hogy nem vette át a dolgokat.

De olyan is volt régebben, hogy a fejlesztők megváltoztatták a profil struktúráját (máshová kerültek egyes dolgok benne), ezért az új verzió, csak részlegesen, vagy hibásan vette át a régi egyedileg beállított dolgokat. (Valószínűleg emiatt lett később az előbb említett "inkább hagyjuk a régit" megoldás...)


A felhasználói profilt Windows 7 alatt a következő útvonalon (könyvtárban) éred el:

Kód: Egész kijelölése

C:\Users\<a PC-n megadott felhasználói neved>\AppData\Roaming\OpenOffice\4\user
Első körben valahová MÁSOLD át, és a másolatban "turkálj", nehogy valamit még jobban elronts benne...
A profilban lévő alkönyvtárakban vannak az általad írt makrók, egyéni szótárak, és a képtár, amiből saját, importált képeket húzhatsz a rajzlapra, roppant egyszerűen.
Sok sikert!
Kovács Tibor (W10x64Pro/W7x64P: 7.5.8;
winPenPack/PortableApps: LO3.3.1-7.6.2, AOO4.1.14
Ha megoldódott a probléma, jelöld a témaindító hozzászólásod címének szerkesztésével. Írd elé: [Megoldva].
Avatar
Zizi64
Globális moderátorok
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: 2008. november 12., szerda 21:22
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Régebben létrehozott bitképek és színek eltűnése a listá

Hozzászólás Szerző: Zizi64 »

No, nagy nehezen megtaláltam, hogy hová teszi a Libreoffice az általad létrehozott Patterneket (mintázatokat):

A felhasználói profilon belül a "Config" könyvtárban van egy
Standard.soc
és egy
Standard.sob
fájl.

Ez utóbbi - ahogy egyébként maguk az általad létrehozott Dokumentumok is - tulajdonképpen .zip sűrítmény (archívum), csak más kiterjesztést kap, hogy a program könnyebben be tudja azonosítani.
Ha ennek a
Standard.sob
fájlnak egy másolatát átnevezed
Standard.zip
-re, akkor egy kicsomagolásra képes fájlkezelővel (Total Commander, Unreal Commander) bele tudsz nézni az archívumba.

Ebben az archívumban van egy
Pictures
nevű könyvtár. No itt kell megtalálnod a mintázataidat nagyon kis fájlméretű képfájlok formájában.
Ilyesmi fájlnévre számíts:
10000000000000080000000824135AB5.png


Az általad definiált színeket hasonló módszerrel, de egy mások könyvtárban fogod megtalálni, ha azok nem vesztek el végleg.


Ha megvannak maguk a képfájlok a mintázatokkal, akkor persze ezután ki kell deríteni, hogy miért nem látja azokat a program.

Egy (vagy több) újabb fájlban XML formában lennie kell egy (vagy több) listának, amik leírják, rögzítik, hogy mi mindent pakoltál már bele a LibreOffice programba az alapértelmezett dolgokon túl.
Megsérülhettek ezek a listafájlok is...


Ezek a dolgok már tényleg csak gyakorlottabb felhasználók számára jelenthetnek gyorsabb, időkímélőbb javítási módot - ha nem pusztultak el a fájlok.

Te lehet hogy jobban jársz, ha rögtön a színek és mintázatok újragyártásával kezded...
Sok sikert!
Kovács Tibor (W10x64Pro/W7x64P: 7.5.8;
winPenPack/PortableApps: LO3.3.1-7.6.2, AOO4.1.14
Ha megoldódott a probléma, jelöld a témaindító hozzászólásod címének szerkesztésével. Írd elé: [Megoldva].
Válasz küldése